Férfi Edzőruházat
Mindegy, hogy a szabadban vagy a teremben mozgunk, viseljünk megfelelő ruházatot.
Ha van egy speciális sport, amit lelkesedéssel űzünk, egy idő után ajánlott beszerezni azt a felszerelést, amely arra a sportágra sepcifikusan lett kifejlesztve. Szerencsére a mai technológiai újdonságok ezt már lehetővé teszik számunkra.
Szellőzzön az öltözet!
Fontos, hogy a ruhadarab lélegezzen, így a bőr felületén keletkező izzadság el tud távozni. Hiszen az emberi test nyugalomban is 0,6 liter vizet választ ki óránként. Azonban ha nem megfelelően szellőzik egy ruhanemű, akkor a nedvesség összegyűlik a ruházatban, ez pedig kihűléshez és megfázáshoz vezet. Ezen problémák megoldására lett kifejlesztve az úgynevezett dri-fit technológia. Érdemes beszerezni ilyen termékeket.
A jó táska:
• Többrekeszes, hogy külön tároljuk az edzőcipőt, a tusfürdőt és a ruhát.
• Nagyméretű, hogy minden kényelmesen elférjen benne.
• Lehetőleg sötét színű vagy fekete, hiszen ezek az árnyalatok minden öltözékhez passzolnak.
A jó cipő:
• Kialakítása megfelel annak a sportágnak, amelyben használni szeretnénk.
• Kényelmesen, kinyújtva is elférnek benne a lábujjaink.
• Érezzük, hogy nem szorít, mégis tartja a lábunkat.
• Az egyik legfontosabb kellék az edzőcipő. A jó cipő megfelelően párnázott, és megóvja az ízületeinket és a gerincünket a fokozott terhelés hatásaitól.
Bő vagy feszes?
A ruházat soha ne legyen se túl feszes, se túl bő. A túl feszes ruhában, ha nem rugalmas anyagból készült, kényelmetlenül érezzük majd magunkat, nem tudjuk kellő mozgástartományban végezni a gyakorlatokat. A túl bő öltözék viszont akár veszélyes is lehet, például ha mozgás közben beakad valamibe.
Mit igen?
• Minden edzés után mossuk ki a ruhánkat.
• Figyeljünk másokra! Terítsük le törülközővel a gépet, mialatt használjuk.
Mit ne?
• A nadrágnak a derékon a helye, ne húzzuk a köldök fölé.
• Nem esztétikus viselet a fenékrészen erősen kikopott alsó.
• A sportzoknit ne húzzuk a lábszár közepéig, ha rövidnadrágot viselünk.
Milyen a jó anyag?
Minden mozgáshoz válasszunk kényelmes, kellemes anyagú ruhát. Minél több természetes anyagot tartalmaz, annál kevésbé irritálja majd bőrünket. A megfelelő közérzetünkhöz nélkülözhetetlen, hogy finom, kellemes tapintású legyen, és az izzadás által ne nyúljon meg, ne tapadjon a bőrünkre. Az egyik legfontosabb szempont, hogy megfelelően szellőzzön az öltözék, kivéve, ha kifejezetten izzasztó, fogyasztó ruhát szeretnénk.
Milyen legyen a méret?
Méretét tekintve mindig inkább egy gondolattal nagyobb legyen a ruházat, hogy a mozgást teljes kiterjedésében szabadon végezhessük. Ha testhez álló ruhát szívesebben viselünk, vagy ezt igényli az adott edzésforma, akkor mindenképpen elasztikus anyagot válasszunk, amely rugalmasságával alkalmazkodik a mozgáshoz.
Milyen gyakran cseréljük?
A higiéniát feltétlenül vegyük figyelembe. Ha aktív kardió edzéssel indítunk és rendesen leizzadunk, akkor a súlyzós edzés előtt kapjunk fel egy könnyű kardigánt vagy tegyünk egy törülközőt a vállunkra. A pólót edzésenként mossuk, mert a bőrrel érintkezve közvetlenül beleizzadunk. A nadrágot és a topot elég 2-3 naponta cserélni. Van, akinél a kardigánt mindennap váltani kell, de akadnak, akinek 2-3 naponta elég cserélni, mivel csak arra használják ezeket a ruhadarabokat, hogy besétáljanak az öltözőből az edzőterembe.